Általános információk
Az SZJA összevont adóalap adóját csökkenti a súlyos fogyatékkal élő magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékkal való élet kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta, az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5%-ának megfelelő összeg.
Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékkal élőnek kell tekinteni azt a személyt, aki a 335/2009. (XII.29.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott betegségek valamelyikében szenved, vagy a mellékletben meghatározott valamely fogyatékkal él, és ez külön jogszabályban foglaltak szerint megállapításra került.
A lupusz (SLE) (BNO kód: M3290) betegség szerepel a mellékletben!
A kedvezmény igénybe vételére jogosult az a személy is, aki fogyatékossági támogatásban részesül. A kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatéknak minősülő betegség, illetve fogyaték megállapítására, és az állapot végleges, vagy átmeneti jellegének meghatározása szakambulancia, vagy kórházi osztály szakorvosa jogosult. Az erről szóló igazolást tehát a szakambulancia szakorvosa, vagy a jogosultságot megállapító szakorvosi dokumentáció alapján a beteg háziorvosa állítja ki. Az ideiglenes igazolást évente kell kiállítani, az adóévben fennálló súlyos fogyatékot megalapozó betegségről, illetve a fogyatékról. Ha a fogyaték véglegessége került megállapításra, akkor végleges igazolás kerül kiállításra.
Tehát a dolgozó (SZJA-t fizető) SLE-s betegek szerezzék be az igazolást háziorvosuktól, s jelezzék könyvelőjüknek, hogy a kedvezményt igénybe szeretnék venni.
Az orvos az igazolás nyomtatvány kitöltésével nem az adókedvezmény jogosságát igazolja, hanem az SLE betegség meglétét. A háziorvosoknak nagyon nagy adminisztrációs terhük van, előfordulhat, hogy háziorvosa nem tud erről a kedvezményről, s inkább nem kockáztat, nem tölti ki az igazolást.
Ha SLE betegséggel él, ragaszkodjon az igazolás kiállításához, mert az mindenféle mérlegelés nélkül jár!
Az igazolást nem kell az adóhatóságnak elküldeni, a SZJA bevallás saját példánya mellé kell csatolni, s megőrizni a jogszabályban foglalt határidőig. Mivel az SLE betegség krónikus, ezért elég egyszer csatolni az eredeti igazolást, később elég a másolatát csatolni. Adóellenőrzéskor mindenféleképpen be kell mutatni az eredeti igazolást.
Ezt visszamenőleg is lehet érvényesíteni. Ez a kedvezmény havonta legalább 4-5000 Ft kedvezményt jelent az SLE betegeknek.
Letölthető nyomtatvány
A törvény
335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet
az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről
A Kormány a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. § g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 26. pontja alapján – súlyos egészségkárosodással összefüggő jogosultságról szóló jogszabályban említett betegségben szenvedőnek kell tekinteni azt a személyt, aki – a 2. §-ban meghatározott feltételek alkalmazásával – a Mellékletben meghatározott betegségek valamelyikében szenved vagy a Mellékletben meghatározott valamely fogyatékossággal él, és ez a külön jogszabályban foglaltak szerint megállapításra került.
(2) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – jogosult az a személy is, akinek a fogyatékossági támogatásra való jogosultságát külön jogszabály szerint megállapították.
2. § (1) A Melléklet 1. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek hallásküszöbértéke a beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 dB felett van.
(2) A Melléklet 2. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, akinek intelligencia kvóciense a 70-es értéket nem éri el olyan teszttel, amelynek átlaga 100-nál van, és standard deviációja 15.
(3) A Melléklet 3. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg,
a) akinek látóélessége megfelelő korrekcióval
aa) mindkét szemén legfeljebb 5/70,
ab) az egyik szemén legfeljebb 5/50, a másik szemén három méterről olvas ujjakat, vagy
ac) az egyik szemén legfeljebb 5/40, a másik szemén fényérzékelés nincs, vagy a másik szeme hiányzik,
b) akinek közeli látásélessége rövidlátás esetén Csapody V., vagy annál rosszabb, vagy
c) akinek látótere mindkét oldalon körkörösen húsz foknál szűkebb.
A szürkehályog műtéttel való gyógyíthatósága kérdésében a megyei, fővárosi vezető szemész szakorvos állásfoglalása az irányadó. Az adókedvezményre az a személy jogosult, akinek műtéti gyógyítását a szakorvos nem tartja indokoltnak, mivel a műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható.
(4) A Melléklet 4. pontjában meghatározott fogyatékosság annál állapítható meg, aki önerőből tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes, mert a tömegközlekedési eszközök megállóhelyének megközelítése, a járműre történő fel- és leszállás, a szokásos méretű kézipoggyász vitele, a lépcsőn szokásos módon történő fel- és lelépkedés számára rendkívüli nehézséget vagy megoldhatatlan feladatot jelent, és/vagy
a) tartós állásra, fogódzkodásra, kapaszkodásra nem képes, illetve
b) testközeli és testtávoli segédeszközök (például kerekesszék, lépcsőlift, lépcsőmászó szerkezet, személyemelő, kádbeemelő, művégtag, járógép, két mankó vagy bot, gördülő járóka vagy járókeret) állandó, szükségszerű használatára rászorul.
(5) A Melléklet 4. pontja alkalmazásában:
a) végtaghiány: a kézfej, illetve a lábfej vagy a feletti részek elvesztése, valamint betegség, fejlődési rendellenesség következtében fennálló hiánya;
b) végtag részleges vagy teljes bénulása: az izomfunkciók olyan mértékű csökkenése, amely legalább 50%-os mértékű tartós funkciókiesést, használati zavart okoz;
c) végtag deformitása, mozgásfunkciók beszűkülése: olyan mértékű deformitások, merevségek, ízületi elváltozások, amelyek az adott végtag használatát legalább 50%-os mértékben korlátozzák;
d) a gerincoszlop elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyek a járást, a teherhordást legalább 50%-os mértékben tartósan nehezítik;
e) vázizomzat elváltozásai: olyan mértékű elváltozások, amelyeknek a járást, a helyzetváltoztatási képességet legalább 50%-os mértékben korlátozó hatásuk van;
f) a központi idegrendszer károsodásai: olyan károsodások, amelyek legalább 50%-os mértékű mozgásfunkció-kiesést okoznak valamely végtagon.
3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet 1-2. §-a, valamint 3. § (3) bekezdése 2010. január 1-jén lép hatályba.
(3) Az e rendelet 1-2. §-ában foglaltakat a 2010. január 1-jétől keletkezett jövedelmek tekintetében kell alkalmazni.
49/2009. (XII. 29.) EüM rendelet
a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § (1) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) mellékletében meghatározott betegség, illetve fogyatékosság megállapítására és az állapot végleges vagy átmeneti jellegének meghatározására szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa jogosult.
(2) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére jogosító, a mellékletben meghatározott adatokat tartalmazó igazolást
a) szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa, vagy
b) a jogosultságot megállapító (1) bekezdés szerinti orvosi dokumentáció alapján a beteg választott háziorvosa
állítja ki.
(3) Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény – az (1)-(2) bekezdésben meghatározottaktól eltérően – a Kr. 1. § (2) bekezdése alapján a fogyatékossági támogatást megállapító határozattal is igénybe vehető.
2. § (1) Az ideiglenes igazolást évente kell kiállítani az adóévben fennálló, az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságot megalapozó betegségről, illetve fogyatékosságról.
(2) Ha az 1. § (1) bekezdése alapján a fogyatékosság véglegessége került megállapításra, a szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa, vagy a beteg választott háziorvosa végleges igazolást állít ki.
3. § (1) Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba.
(2) Az e rendeletben foglaltakat a 2010. január 1-jétől keletkezett jövedelmek tekintetében kell alkalmazni.
(3) Akinek a végleges súlyos fogyatékosságát e rendelet hatálybalépését megelőzően a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglaltaknak megfelelően már igazolták, a korábban kiadott és e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos igazolása – ide nem értve az (5) bekezdésben foglalt esetet – e rendelet hatálybalépését követően is hatályosnak tekintendő, helyette új igazolást nem kell kiállítani.
(4) Az e rendelet hatálybalépését megelőzően kiállított, az állapot ideiglenességét megállapító igazolás utoljára a 2009-es adóévre vonatkozóan használható fel az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére.
(5) A II. típusú diabeteses beteg – ide nem értve a Kr. alapján adókedvezmény igénybevételére jogosult II. típusú diabeteses beteget – részére a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló 15/1990. (IV. 23.) SZEM rendelet alapján kiállított igazolás az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére utoljára a 2009-es adóévre vonatkozóan használható fel.
(6)
(7)
Melléklet a 49/2009. (XII. 29.) EüM rendelethez
Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére jogosító igazolás adattartalma
A súlyosan fogyatékos személy természetes személyazonosító adatai, lakóhelye, adóazonosító jele
Az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma
A súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítása
Ideiglenes igazolás kiállítása esetén az igazolás hatályának megállapítása
Az igazolás kiállításának dátuma
Az igazolást kiállító szakorvos/háziorvos aláírása
Támogatható betegségek listája
Melléklet a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelethez
Súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek és fogyatékosságok
Betegségcsoport megnevezése
Betegség BNO kódja – Betegség megnevezése
1. Hallási fogyatékos H90 Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztés
H900 Kétoldali vezetéses hallásvesztés
H902 Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.
H903 Kétoldali idegi hallásvesztés
H905 Idegi hallásvesztés k.m.n.
H906 Kétoldali, kevert típusú hallásvesztés
H908 Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.
H91 Egyéb hallásvesztés
H910 Ototoxikus hallásvesztés
H911 Időskori nagyothallás
H912 Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztés
H913 Süketnémaság, m.n.o.
H918 Egyéb hallásvesztés
H919 Hallásvesztés k.m.n.
2. Mentális és viselkedészavarok
F71 Közepes mentális retardáció
F710 Közepes mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F711 Közepes mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F718 Közepes mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F719 Közepes mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
F72 Súlyos mentális retardáció
F720 Súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F721 Súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F728 Súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F729 Súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
F73 Igen súlyos mentális retardáció
F730 Igen súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F731 Igen súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F738 Igen súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F739 Igen súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
3. Látási fogyatékos
H54 Vakság és csökkentlátás
H540 Vakság mindkét szemen
H541 Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemen
H542 Csökkentlátás mindkét szemen
H543 Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen
4. Mozgásszervi fogyatékos
A végtag (végtagok) hiánya, csonkoltsága, művégtag használatával is, egy vagy több végtag nagyízületi merevséggel járó elváltozásai.
Z891 Kéz és csukló szerzett hiánya
Z892 Mindkét felső végtag szerzett hiánya csukló felett
Z893 Mindkét felső végtag szerzett hiánya
Z894 Láb és boka szerzett hiánya
Z895 Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt)
Z896 Lábszár szerzett hiánya (térd felett)
Z897 Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)
Z898 Felső és alsó végtag szerzett hiánya
Z899 Végtag szerzett hiánya
Q710 A felső végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
Q711 A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétével
Q712 Mindkét alkar és kéz veleszületett hiánya
Q713 Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiánya
Q720 Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
Q721 A comb és lábszár veleszülettt hiánya, a lábfej meglétével
Q722 Mindkét lábszár és láb veleszületett hiánya
Q723 A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiánya
M245 Ízületi kontraktúra
M246 Ízületi ankylosis
M256 Ízületi merevség, m.n.o.
A járást súlyosan korlátozó deformitással és merevséggel járó M. Bechterew, combcsontfej elhalás, álízület Krónikus polyarthritis a végtagízületekben nagyfokú deformitással, következményes merevséggel, izomatrofiával
M45 Spondylitis ankylopoetica
M081 Fiatalkori spondylitis ankylopoetica
M87 Csontelhalás
M841 Össze nem forrt csonttörés [álízület]
M960 Álízület fúzió vagy arthrodesis után
M064 Gyulladásos polyarthropathia
M068 Egyéb, meghatározott rheumatoid arthritis
M069 Rheumatoid arthritis k.m.n.
M07 Psoriasisos és enteropathiás arthropathiák
M070 Distalis interphalangeális ízületet érintő arthropathia psoriatica (L40.5+)
M071 Arthritis mutilans (L40.5+)
M072 Spondylitis psoriatica (L40.5+)
M073 Egyéb psoriasisos arthropathiák (L40.5+)
M074 Arthropathia Crohn-betegségben [enteritis regionalis] (K50.-+)
M075 Arthropathia colitis ulcerosában (K51.-+)
M076 Egyéb enteropathiás arthropathiák
M080 Fiatalkori reumás ízületi gyulladás
M082 Szisztémás kezdetű juvenilis arthritis
M083 Fiatalkori szeronegatív polyarthritis
M084 Kevés ízületet érintő fiatalkori ízületi gyulladás
M088 Egyéb fiatalkori ízületi gyulladás
M089 Fiatalkori ízületi gyulladás, k.m.n.
M09 Fiatalkori ízületi gyulladás máshova osztályozott betegségekben
M090 Fiatalkori ízületi gyulladás psoriasisban (L40.5+)
M091 Fiatalkori ízületi gyulladás Crohn-betegségben [regionális enteritis] (K50.-+)
M092 Fiatalkori ízületi gyulladás colitis ulcerosában (K51.-+)
M098 Fiatalkori ízületi gyulladás egyéb, máshova osztályozott betegségekben
M625 Izomtömegvesztés és atrophia, m.n.o.
Elzáródást okozó (obliteráló) érbetegségek
I731 Thromboangiitis obliterans [Buerger]
I74 Artériás embólia és thrombosis
I740 A hasi aorta embóliája és rögösödése
I741 Az aorta egyéb és nem megjelölt részeinek embóliája és rögösödése
I742 A felső végtag ütőereinek embóliája és rögösödése
I743 Az alsó végtag ütőereinek embóliája és rögösödése
I744 Végtagi ütőerek k.m.n. embóliája és rögösödése
I745 Az art. iliaca embóliája és rögösödése
I748 Egyéb ütőerek embóliája és rögösödése
I749 K.m.n. ütőér embóliája és rögösödése
Többszörös torpid ulcus crurisszal járó postthromboticus syndroma
I830 Az alsó végtagok visszértágulatai fekéllyel
I832 Az alsó végtagok visszértágulata, fekéllyel és gyulladással
I870 Visszérgyulladás utáni tünetegyüttes
Hemofília, a járást súlyosan korlátozó nagy ízületi merevséggel
M362 Haemophiliás arthropathia
A központi vagy perifériás idegrendszer sérülése, végtagra terjedő plegia vagy több végtagra terjedő súlyos paresis, illetve plegia
G80 Csecsemőkori agyi bénulás megbetegedése következtében az egyik alsó
G800 Spasticus agyi bénulás
G801 Spasticus kétoldali bénulás
G802 Csecsemőkori féloldali bénulás
G803 Dyskineticus agyi bénulás
G804 Ataxiás agyi bénulás
G808 Egyéb csecsemőkori agyi bénulás
G809 Csecsemőkori agyi bénulás k.m.n.
G81 Féloldali bénulás (hemiplegia)
G810 Féloldali petyhüdt bénulás
G811 Féloldali spasticus bénulás
G819 Féloldali bénulás k.m.n.
G82 Kétoldali alsó végtag bénulás (paraplegia) és tetraplegia
G820 Petyhüdt paraplegia
G821 Spasticus paraplegia
G822 Paraplegia k.m.n.
G823 Petyhüdt tetraplegia
G824 Spasticus tetraplegia
G825 Tetraplegia k.m.n.
G83 Egyéb bénulásos szindrómák
G830 Felső végtag kétoldali bénulása
G831 Az egyik alsó végtag bénulása
G832 Az egyik felső végtag bénulása
G833 Egy végtag bénulása k.m.n.
G834 Cauda equina szindróma
G838 Egyéb meghatározott bénulásos szindrómák
G839 Bénulásos szindróma k.m.n.
Előrehaladott deformitással G35 Sclerosis multiplex
járó rendszerbetegségek G710 Izom dystrophia
G12 Gerincvelői izomsorvadás és rokon szindrómák
G120 Csecsemőkori gerincvelői izomsorvadás I. típus [Werdnig-Hoffmann]
G121 Egyéb öröklödő gerincvelői izomsorvadás
G122 Mozgató neuron megbetegedés
G128 Egyéb gerincvelői izomsorvadások és rokon szindrómák
G129 Gerincvelői izomsorvadás k.m.n.
M363 Arthropathia egyéb haematologiai rendellenességekben (D50-D76+)
M364 Arthropathia máshová osztályozott túlérzékenységi reakciókban
M368 A kötőszövet szisztémás rendellenességei máshová osztályozott, egyéb betegségekben
Az alsó végtag (végtagok) csontjainak vagy a csigolyáknak olyan körülírt elváltozásai, amelyek spontán törés vagy súlyos idegrendszeri sérülés (bénulás) közvetlen veszélyével járnak
C40 A végtagok csontjának és ízületi porcának rosszindulatú daganata
C412 Gerinc rosszindulatú daganata
5. Pervazív fejlődési zavarok
F84 Pervazív fejlődési zavarok
F840 Gyerekkori autizmus (autismus infantilis)
F841 Atípusos autizmus
F842 Rett szindróma
F843 Egyéb gyerekkori dezintegratív zavar
F844 Mentális retardációval és sztereotip mozgászavarral társuló túlzott aktivitás
F845 Asperger szindróma
F848 Egyéb pervazív (átható) fejlődési zavar
F849 Nem meghatározott pervazív (átható) fejlődési zavar
6. Schizophrenia, schizotypiás és paranoid zavarok
F20 Schizophrenia
F200 Paranoid schizophrenia
F201 Hebephrenia
F202 Kataton schizophrenia
F203 Nem differenciálható (differenciálhatatlan) schizophrenia
F204 Schizophrenia utáni depresszió
F205 Reziduális schizophrenia
F206 Schizophrenia simplex (Egyszerű schizophrenia)
F208 Egyéb schizophrenia
F209 Nem meghatározott schizophrenia
F21 Schizotypiás rendellenesség
F22 Perzisztens delusionalis rendellenességek
F220 Paranoia (Deluzív zavar)
F228 Egyéb perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar
F229 Nem meghatározott perzisztáló (tartós) paranoid (deluzív) zavar
F23 Akut és átmeneti pszichotikus rendellenességek
F230 Akut polimorf pszichotikus zavar (schizophrenia tünetei nélkül)
F231 Akut polimorf pszichotikus zavar schizophrenia tüneteivel
F232 Akut schizophreniform pszichózis (pszichotikus zavar)
F233 Egyéb akut döntően paranoid (deluzív) pszichotikus zavar
F238 Egyéb akut és átmeneti pszichotikus zavar
F239 Nem meghatározott akut és átmeneti pszichotikus zavar
F24 Indukált delusionalis rendellenességek
F25 Schizoaffektív rendellenességek
F250 Schizoaffektív zavar mániás típusa
F251 Schizoaffektív zavar depressziós típusa
F252 Schizoaffektív zavar kevert típusa
F258 Egyéb schizoaffektív zavar
F259 Nem meghatározott schizoaffektív zavar
F28 Egyéb nem organikus pszichotikus rendellenességek
F29 Nem organikus pszichózis k.m.n.
7. Daganatos betegségek közül:
A vérképzőrendszer rosszindulatú betegségében szenvedő
C81 Hodgkin kór
C810 Nyiroksejt túlsúly
C811 Nodularis sclerosis
C812 Kevert sejtesség
C813 Nyiroksejtes kimerülés
C817 Hodgkin-kór egyéb formája
C819 Hodgkin kór, k.m.n.
C82 Follicularis [nodularis] non-Hodgkin lymphoma
C820 Osztodó kis sejtes, follicularis
C821 Kevert hasított kis sejtes és nagy sejtes, follicularis
C822 Nagy sejtes, follicularis
C827 A follicularis non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai
C829 Follicularis non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.
C83 Diffúz non-Hodgkin lymphoma
C830 Kis sejtes (diffúz)
C831 Hasított kis sejtes (diffúz)
C832 Kevert kis és óriás sejtes (diffúz)
C833 Nagy sejtes (diffúz)
C834 Immunoloblastos (diffúz)
C835 Lymphoblastos (diffúz)
C836 Differenciálatlan (diffúz)
C837 Burkitt-lymphoma
C838 A diffúz non-Hodgkin lymphoma egyéb típusai
C839 Diffúz non-Hodgkin lymphoma, k.m.n.
C84 Perifériás és cutan T-sejtes lymphomák
C840 Mycosis fungoides
C841 Sézary-kór
C842 T-zónás lymphoma
C843 Lymphoepitheliális lymphoma
C844 Perifériás T-sejtes lymphoma
C845 Egyéb és meghatározatlan T-sejtes lymphomák
C85 A non-Hodgkin lymphoma egyéb és k.m.n. típusai (200.202)
C850 Lymphosarcoma
C851 B-sejtes lymphoma, k.m.n.
C857 A non-Hodgkin lymphoma egyéb meghatározott típusai
C859 Non-Hodgkin lymphoma k.m.n.
C88 Rosszindulatú immumoproliferatív betegségek
C880 Waldenström macroglobulinaemia
C881 Alfa nehézlánc-betegség
C882 Gamma nehézlánc-betegség
C883 Immunoproliferatív vékonybél betegség
C887 Egyéb rosszindulatú immunoproliferatív betegségek
C889 Rosszindulatú immunoproliferatív betegség k.m.n.
C90 Myeloma multiplex és plasmasejtes rosszindulatú daganatok
C900 Myeloma multiplex
C901 Plasmasejtes leukaemia
C902 Plasmocytoma, extramedullaris
C91 Lymphoid leukaemia
C910 Heveny lymphoblastos leukaemia
C911 Krónikus lymphocytás leukaemia
C912 Subacut lymphocytás leukaemia
C913 Prolymphocytás leukaemia
C914 Szőrös-sejtes leukaemia
C915 Felnőttkori T-sejtes leukaemia
C917 Egyéb lymphoid leukaemia
C919 Lympoid leukaemia, k.m.n.
C92 Myeloid leukaemia
C920 Akut myeloid leukaemia
C921 Krónikus myeloid leukaemia
C922 Subacut myeloid leukaemia
C923 Myeloid sarcoma
C924 Acut promyelocytás leukaemia
C925 Acut myelomonocytás leukaemia
C927 Egyéb myeloid leukaemia
C929 Myeloid leukaemia k.m.n.
C93 Monocytás leukaemia
C930 Acut monocytás leukaemia
C931 Krónikus monocytás leukaemia
C932 Subacut monocytás leukaemia
C937 Egyéb monocytás leukaemia
C939 Monocytás leukaemia, k.m.n.
C94 Egyéb meghatározott sejttípusú leukaemia
C940 Acut erythraemia és erythroleukaemia
C941 Krónikus erythraemia
C942 Akut megakaryoblastos leukaemia
C943 Hízósejtes leukaemia
C944 Acut panmyelosis
C945 Acut myelofibrosis
C947 Egyéb meghatározott leukaemiák
C95 Meghatározatlan sejttípusú leukaemia
C950 Meghatározatlan sejttípusú akut leukaemia
C951 Meghatározatlan sejttípusú krónikus leukaemia
C952 Meghatározatlan sejttípusú subacut leukaemia
C957 Egyéb meghatározatlan sejttípusú leukaemia
C959 Leukaemia, k.m.n.
C96 A nyirok-, a vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb és meghatározatlan rosszindulatú daganatai
C960 Letterer-Siwe betegség
C961 Malignus histiocytosis
C962 Malignus hízósejtes daganat
C963 Valódi histiocytás lymphoma
C967 A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek egyéb meghatározott rosszindulatú daganatai
C969 A nyirok-, vérképző- és kapcsolódó szövetek rosszindulatú daganata, k.m.n.
D45 Polycythaemia vera
D46 Myelodysplasiás szindrómák
D460 Refrakter anaemia igazoltan sideroblastok nélkül
D461 Refrakter anaemia sideroblastokkal
D462 Refrakter anaemia blast – túlsúllyal
D463 Refrakter anaemia blast – túlsúllyal, transformációval
D464 Refrakter anaemia, k.m.n.
D467 Egyéb myelodysplasiás szindrómák
D469 Myelodysplasiás szindróma, k.m.n.
D47 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
D470 Bizonytalan és ismeretlen természetű histiocytás és hízósejtes daganatok
D471 Idült myeloproliferatív betegség
D472 Monoclonalis gammopathia
D473 Essentialis (haemorrhagiás) thrombocythaemia
D477 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek egyéb meghatározott bizonytalan és ismeretlen természetű daganatai
D479 A nyirok-, vérképző- és kapcsolt szövetek bizonytalan és ismeretlen természetű daganata, k.m.n.
Csontmetastasisban (csontmetastasisokban) szenvedő
C795 A csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganata
Agyi metastasisban (metastasisokban) szenvedő
C793 Az agy és agyburkok másodlagos rosszindulatú daganata
8. Mesterséges testnyílással élő személy
Z93 Mesterséges testnyílás
Z930 Tracheostomával élő személy
Z931 Gastrostomával élő személy
Z932 Enterostomával élő személy
Z933 Colostomával élő személy
Z934 Egyéb művi, gyomor- vagy bélstomával élő személy
Z935 Cytostomával élő személy
Z936 Egyéb mesterséges húgyrendszeri szájadékkal élő személy
Z938 Egyéb művi stomával élő személy
Z939 K.m.n. művi stomával élő személy
9. Súlyos szervi károsodással járó immunbetegségben szenvedő
M30 Polyarteritis nodosa és rokon állapotok
M300 Polyarteritis nodosa
M301 Polyarteritis tüdőérintettséggel [Churg-Strauss]
M302 Fiatalkori polyarteritis
M303 Mucocutan nyirokcsomó szindróma [Kawasaki]
M308 Polyarteritis nodosával rokon egyéb állapotok
M31 Egyéb nekrotizáló vasculopathiák
M310 Túlérzékenységi angiitisek
M311 Thromboticus microangiopathia
M312 Letális midline granuloma
M313 Wegener-féle granulomatosis
M314 Aortaív-szindróma [Takayasu]
M315 Óriássejtes artheritis polymyalgia rheumaticával
M316 Egyéb óriássejtes artheritis
M318 Egyéb, meghatározott nekrotizáló vasculopathiák
M319 Nekrotizáló vasculopathia k.m.n.
M32 Szisztémás lupus erythematosus
M320 Gyógyszer kiváltotta szisztémás lupus erythematosus
M321 Szisztémás lupus erythematosus szerv és szervrendszer érintettségével
M328 Szisztémás lupus erythematosus egyéb formái
M329 Szisztémás lupus erythematosus k.m.n.
M33 Dermatopolymyositis
M330 Fiatalkori dermatomyositis
M331 Egyéb dermatomyositis
M332 Polymyositis
M339 Dermatopolymyositis k.m.n.
M34 Szisztémás sclerosis
M340 Progresszív szisztémás sclerosis
M341 CR(E)ST-szindróma
M342 Gyógyszer vagy kémiai anyag kiváltotta szisztémás sclerosis
M348 Szisztémás sclerosis egyéb formái
M349 Szisztémás sclerosis k.m.n.
M35 A kötőszövet egyéb szisztémás érintettsége
M350 Sicca-szindróma [Sjögren]
M351 Egyéb overlap-szindrómák
M352 Behcet-kór
M353 Polymyalgia rheumatica
M354 Diffúz (eosinophil-sejtes) bőnyegyulladás
M355 Multifokális fibrosclerosis
M356 Panniculitis recidivans [Weber-Christian]
M357 Hypermobilitas szindróma
M358 A kötőszövet egyéb, meghatározott szisztémás érintettsége
M359 A kötőszövet szisztémás érintettsége, k.m.n.
10. Emésztőrendszer betegségei közül:
Intestinalis malabsorptio
K90 Intestinalis malabsorptio
K900 Coeliakia
K901 Trópusi sprue
K902 Vak bélkacs (blind loop) szindróma, m.n.o.
K903 Steatorrhoea pancreatica
K904 Felszívódási zavar intolerancia miatt, m.n.o.
K908 Egyéb felszívódási zavar
Posztgasztrektómiás szindróma
K911 Gyomorműtét utáni szindrómák
A bél felszívó felületének jelentős csökkenése (vékonybélrezekció)
K912 Műtét utáni felszívódási zavar, m.n.o.
K918 Beavatkozás utáni egyéb emésztőrendszeri rendellenességek, m.n.o.
K919 Beavatkozás utáni emésztőszervi rendellenesség k.m.n.
Bélnyálkahártya gyulladás: Crohn-betegség
K50 Crohn-betegség [enteritis regionalis]
K500 A vékonybél Crohn-betegsége
K501 A vastagbél Crohn-betegsége
K508 Crohn-betegség, egyéb
K509 Crohn-betegség, k.m.n.
Colitis ulcerosa
K51 Colitis ulcerosa
K510 Enterocolitis ulcerosa (chronica)
K511 Ileocolitis ulcerosa (chronica)
K512 Proctitis ulcerosa (chronica)
K513 Rectosigmoiditis ulcerosa (chronica)
K514 Pseudopolyposis intestini crassi
K515 Proctocolitis mucosa
K518 Colitis ulcerosa egyéb
K519 Colitis ulcerosa k.m.n.
Mukoviszcidózis
E84 Fibrosis cystica
E840 Fibrosis cystica tüdő-manifesztációkkal
E841 Fibrosis cystica intestinális manifesztációkkal
E848 Fibrosis cystica egyéb manifesztációkkal
E849 Fibrosis cystica, k.m.n.
11. Ritka betegségek közül:
Regionális szkleroderma
L940 Lokalizált scleroderma [morphea]
A réz-anyagcsere rendellenességei
E830 A réz-anyagcsere rendellenességei
Huntington-kór
G10 Huntington-kór
Öröklődő ataxia
G11 Öröklődő ataxia
G110 Veleszületett, non-progresszív ataxia
G111 Korai kisagyi ataxia
G112 Késői kezdetű kisagyi ataxia
G113 Kisagyi ataxia károsodott DNA replikációval
G114 Öröklődő spasticus paraplegia
G118 Egyéb öröklődő ataxiák
G119 Öröklődő ataxia k.m.n.
Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek
G70 Myasthenia gravis és egyéb myoneuralis rendellenességek
G700 Myasthenia gravis
G701 Toxikus myoneuralis megbetegedések
G702 Veleszületett és fejlődési myasthenia
G708 Egyéb meghatározott myoneuralis rendellenességek
G709 Myoneuralis rendellenesség, k.m.n.
Epidermolysis bullosa
Q81 Epidermolysis bullosa
Q810 Epidermolysis bullosa simplex
Q811 Epidermolysis bullosa lethalis
Q812 Epidermolysis bullosa dystrophica
Q818 Egyéb bullosus epidermolysis
Q819 Epidermolysis bullosa k.m.n.
Neurofibromatosis (benignus)
Q850 Neurofibromatosis (benignus)
Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)
Q851 Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)
12. Az endokrin és anyagcsere betegségek közül:
I. típusú diabetes
E10 Inzulin-dependens cukorbetegség
E100 Inzulin-dependens cukorbetegség comával
E101 Inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal
E102 Inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel
E103 Inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel
E104 Inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel
E105 Inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel
E106 Inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel
E107 Inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel
E108 Inzulin-dependens cukorbetegség k.m.n. szövődményekkel
E109 Inzulin-dependens cukorbetegség szövődmények nélkül
Szövődményekkel járó II. típusú diabetes
E11 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség
E110 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség comával
E111 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség ketoacidosissal
E112 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség veseszövődményekkel
E113 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség szemszövődményekkel
E114 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség idegrendszeri szövődményekkel
E115 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség perifériás keringési szövődményekkel
E116 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség egyéb megnevezett szövődményekkel
E117 Nem-inzulin-dependens cukorbetegség többszörös szövődménnyel
Zollinger-Ellison szindróma
C254 Endokrin pancreas
D137 Endokrin pancreas
E168 A hasnyálmirigy hormontermelésének egyéb megjelölt zavarai
Hipoparatireoidizmus
E20 Hypoparathyreosis
E200 Idiopathiás hypoparathyreosis
E201 Pseudohypoparathyreosis
E208 Egyéb hypoparathyreosis
E209 Hypoparathyreosis k.m.n.
Addison-kór
E271 Primer mellékvesekéreg elégtelenség
13. Veleszületett enzimopátiák
E70 Az aromás aminosavak anyagcseréjének zavarai
E700 Klasszikus phenylketonuria
E701 Egyéb hyperphenylalaninaemiák
E702 A tyrosin anyagcsere zavarai
E703 Albinismus
E708 Az aromás aminosavak anyagcseréjének egyéb rendellenességei
E709 Aromás aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.
E71 Az oldalláncos aminosavak és zsírsavak anyagcseréjének rendellenességei
E710 Juharfaszirup betegség
E711 Oldalláncos aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
E712 Oldalláncos aminosav anyagcsere rendellenesség, k.m.n.
E713 Zsírsav anyagcsere rendellenességei
E72 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
E720 Az aminosav transzport zavarai
E721 Kéntartalmú aminosavak anyagcsere rendellenességei
E722 A karbamid-ciklus rendellenességei
E723 A lysin és hydroxylysin anyagcsere rendellenességei
E724 Az ornithin anyagcsere rendellenességei
E725 A glycin anyagcsere rendellenességei
E728 Az aminosav anyagcsere egyéb rendellenességei
E729 Aminosav anyagcsere rendellenesség k.m.n.
E73 Laktóz intolerancia
E730 Veleszületett laktóz-hiány
E731 Másodlagos laktóz-hiány
E738 Egyéb laktóz intolerancia
E739 Laktóz intolerancia, k.m.n.
E74 A szénhidrát anyagcsere egyéb rendellenességei
E740 Glycogen tárolási betegség
E741 A fruktóz anyagcsere rendellenességei
E742 Galactose anyagcsere zavarai
E743 Az intestinális szénhidrát-felszívódás egyéb rendellenességei
E744 A pyruvát anyagcsere és a gluconeogenesis rendellenességei
E748 Egyéb szénhidrát anyagcsere rendellenességek
E749 Szénhidrát anyagcsere rendellenesség k.m.n.
E75 A sphingolipid anyagcsere rendellenességei és a zsírtárolás egyéb betegségei
E750 GM2 gangliosidosis
E751 Egyéb gangliosidosis
E752 Egyéb sphingolipidosis
E753 Sphingolipidosis, k.m.n.
E754 Neuronális ceroid lipofuscinosis
E755 Egyéb lipid tárolási betegségek
E756 Lipid tárolási betegség, k.m.n.
E76 A glycosaminoglycan anyagcsere rendellenességei
E760 Mucopolysaccharidosis, I. típus
E761 Mucopolysaccharidosis, II. típus
E762 Egyéb mucopolysaccharidosisok
E763 Mucopolysaccharidosis, k.m.n.
E768 A glucosaminoglycan anyagcsere egyéb rendellenességei
E769 Glucosaminoglycan anyagcsere rendellenesség k.m.n.
E77 A glycoprotein anyagcsere rendellenességei
E770 A lysosomális enzimek post-translatios modifikációjának defektusai
E771 A glycoprotein lebontás defektusai
E778 A glycoprotein anyagcsere egyéb rendellenességei
E779 Glycoprotein anyagcsere rendellenesség k.m.n.
14. Hemodialízis, vagy peritoneális dialíziskezelésre szoruló végállapotú veseelégtelenségben szenvedő
Z992 Művesekezelésre szoruló beteg
15. Krónikus légzési elégtelenségben szenvedő
J961 Idült légzési elégtelenség
16. Veleszületett és szerzett szívbetegségben szenvedő a III-IV. NYHA funkcionális stádiumban
Q20 A szív üregeinek és összeköttetéseinek veleszületett rendellenességei
Q200 Közös artériás törzs
Q201 Kettős kiszájadzású jobb kamra
Q202 Kettős kiszájadzású bal kamra
Q203 Nagyartériák teljes transpozíciója
Q204 Egykamrájú szív
Q205 Kóros pitvar-kamrai összeköttetés
Q206 A pitvari fülcsék izomerizmusa
Q208 A szívüregek és összeköttetéseik egyéb veleszületett rendellenességei
Q209 A szívüregek és összeköttetéseik veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q21 A szívsövények veleszületett rendellenességei
Q210 Kamrai sövényhiány
Q211 Pitvari sövényhiány
Q212 Pitvar-kamrai sövényhiány
Q213 Fallot-tetralogia
Q214 Aortopulmonalis septum-defektus
Q218 A szívsövények egyéb veleszületett rendellenességei
Q219 A szívsövény veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q22 A háromhegyű és a tüdőverőér-billentyűk veleszületett rendellenességei
Q220 A tüdőverőér billentyű artesiája
Q221 A tüdőverőér billentyű veleszületett szűkülete
Q222 A tüdőverőér billentyű veleszületett elégtelensége
Q223 A tüdőverőér billentyű egyéb veleszületett rendellenességei
Q224 A háromhegyű billentyű veleszületett szűkülete
Q225 Ebstein-anomália
Q226 Hypoplasiás jobbszív-szindróma
Q228 A háromhegyű billentyű egyéb veleszületett rendellenességei
Q229 A háromhegyű billentyű veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q23 Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenességei
Q230 Az aortabillentyű veleszületett szűkülete
Q231 Az aortabillentyű veleszületett elégtelensége
Q232 A kéthegyű billentyű veleszületett szűkülete
Q233 A kéthegyű billentyű veleszületett elégtelensége
Q234 Hypoplasiás balszív-szindróma
Q238 Az aorta- és kéthegyű billentyűk egyéb veleszületett rendellenességei
Q239 Az aorta- és kéthegyű billentyűk veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q24 A szív egyéb veleszületett rendellenességei
Q240 Dextrocardia
Q241 Levocardia
Q242 Hárompitvarú szív
Q243 A tüdőverőér infundibuláris szűkülete
Q244 Veleszületett subaorticus szűkület
Q245 A koszorúerek rendellenessége
Q246 Veleszületett pitvar-kamrai blokk
Q248 A szív egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
Q249 A szív veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q25 A nagy artériák veleszületett rendellenességei
Q250 Nyitott ductus arteriosus
Q251 Coarctatio aortae
Q252 Az aorta veleszületett elzáródása
Q253 Aorta-szűkület
Q254 Az aorta egyéb veleszületett rendellenességei
Q255 A tüdőverőér atresiája
Q256 A tüdőverőér szűkülete
Q257 A tüdőverőér egyéb veleszületett rendellenességei
Q258 A nagyartériák egyéb veleszületett rendellenességei
Q259 A nagyartériák veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q26 A nagyvénák veleszületett rendellenességei
Q260 A fő gyűjtőér veleszületett szűkülete
Q261 Perzisztáló bal véna cava superior
Q262 A tüdővénák teljes transzpozíciója
Q263 A tüdővénák részleges transzpozíciója
Q264 A tüdővisszér beszájadzásának k.m.n. rendellenessége
Q265 A vena portae rendellenes beszájadzása
Q266 Sipoly a v.portae és májartéria között
Q268 A nagyvénák egyéb veleszületett rendellenességei
Q269 A nagyvéna veleszületett rendellenessége k.m.n.
I32 Szívburokgyulladás máshová osztályozott betegségekben
I320 Szívburokgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben
I321 Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
I328 Szívburokgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben
I33 Heveny és félheveny szívbelhártya-gyulladás
I330 Heveny és félheveny fertőzéses szívbelhártya-gyulladás
I339 Heveny szívbelhártya-gyulladás k.m.n.
I34 A kéthegyű billentyű nem reumás betegségei
I340 A kéthegyű billentyű elégtelensége
I341 A kéthegyű billentyű prolapsusa
I342 Mitralis (billentyű) stenosis, nem reumás
I348 A mitralis billentyű egyéb, nem reumás eredetű betegségei
I349 A mitralis billentyű nem reumás eredetű betegsége k.m.n.
I35 Az aortabillentyű nem reumás betegségei
I350 Az aorta (billentyű) szűkülete
I351 Az aorta (billentyű) elégtelensége
I352 Aorta (billentyű) szűkület billentyűelégtelenséggel
I358 Az aortabillentyű egyéb rendellenességei
I359 Aortabillentyű rendellenesség k.m.n.
I36 A háromhegyű billentyű nem reumás rendellenességei
I360 A háromhegyű billentyű nem reumás szűkülete
I361 A háromhegyű billentyű nem reumás elégtelensége
I362 A háromhegyű billentyű nem reumás szűkülete billentyűelégtelenséggel
I368 A háromhegyű billentyű egyéb, nem reumás eredetű rendellenességei
I369 A háromhegyű billentyű nem reumás eredetű rendellenessége, k.m.n.
I37 A pulmonális billentyű rendellenességei
I370 A pulmonalis billentyű szűkülete
I371 A pulmonalis billentyű elégtelensége
I372 A pulmonalis billentyű szűkülete elégtelenséggel
I378 A pulmonalis billentyű egyéb meghatározott rendellenességei
I379 Pulmonalis billentyű rendellenesség k.m.n.
I38 Szívbelhártya-gyulladás, billentyű nem meghatározott
I39 Szívbelhártyagyulladás és szívbillentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
I390 A kéthegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
I391 Az aortabillentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
I392 A háromhegyű billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
I393 A pulmonalis billentyű rendellenességei máshová osztályozott betegségekben
I394 Többszörös billentyű rendellenességek máshová osztályozott betegségekben
I398 Szívbelhártyagyulladás, billentyű k.m.n. máshová osztályozott betegségekben
I40 Heveny szívizomgyulladás
I400 Fertőzéses szívizomgyulladás
I401 Izolált szívizomgyulladás
I408 Egyéb heveny szívizomgyulladás
I409 Heveny szívizomgyulladás k.m.n.
I41 Szívizomgyulladás máshová osztályozott betegségekben
I410 Szívizomgyulladás máshová osztályozott bakteriális betegségekben
I411 Szívizomgyulladás máshová osztályozott vírusos betegségekben
I412 Szívizomgyulladás egyéb, máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
I418 Szívizomgyulladás egyéb máshová osztályozott betegségekben
I42 Cardiomyopathia
I420 Dilatatív cardiomyopathia
I421 Hypertrophiás obstruktív cardiomyopathia
I422 Egyéb hypertrophiás cardiomyopathia
I423 Endomyocardialis (eosinophiliás) betegség
I424 Endocardialis fibroelastosis
I425 Egyéb restrictiv cardiomyopathia
I426 Alkoholos cardiomyopathia
I427 Gyógyszerek és egyéb külső tényezők okozta cardiomyopathia
I428 Egyéb cardiomyopathiák
I429 Cardiomyopathia k.m.n.
I43 Cardiomyopathia máshová osztályozott betegségekben
I430 Cardiomyopathia máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
I431 Cardiomyopathia anyagcsere-betegségekben
I432 Cardiomyopathia táplálkozási betegségekben
I438 Cardiomyopathia egyéb, máshová osztályozott betegségekben
I44 Pitvar-kamrai és bal Tawara-szár-blokk
I440 Elsőfokú pitvar-kamrai blokk
I441 Másodfokú pitvar-kamrai blokk
I442 Teljes pitvar-kamrai blokk
I443 Egyéb és nem meghatározott pitvar-kamrai blokk, k.m.n.
I444 Bal elülső fascicularis blokk
I445 Bal hátsó fascicularis blokk
I446 Egyéb és nem meghatározott fascicularis blokk
I447 Bal Tawara-szár-blokk, k.m.n.
I45 Egyéb ingervezetési zavarok
I450 Jobb Tawara-szár-blokk
I451 Egyéb és nem meghatározott jobb Tawara-szárblokk
I452 Bifascicularis blokk
I453 Trifascicularis blokk
I454 Intraventricularis blokk
I455 Egyéb meghatározott szívblokk
I456 Pre-excitációs szindróma
I458 Egyéb meghatározott ingervezetési zavarok
I459 Ingervezetési zavar, k.m.n.
I46 Szívmegállás
I460 Szívmegállás sikeres újraélesztéssel
I47 Paroxysmalis tachycardia
I470 Re-entry kamrai arrythmia
I471 Supraventricularis tachycardia
I472 Kamrai tachycardia
I479 Paroxysmalis tachycardia, k.m.n.
I48 Pitvari fibrillatio és flutter
I49 Egyéb szívritmuszavarok
I490 Kamra fibrillatio és flutter
I491 Pitvari extrasystole
I492 Junkcionális extrasystole
I493 Kamrai extrasystole
I494 Egyéb és nem meghatározott extrasystole
I495 Sick sinus syndroma
I498 Egyéb meghatározott szívritmuszavarok
I499 Szívritmuszavar k.m.n.
I50 Szívelégtelenség
I500 Pangásos szívelégtelenség
I501 Balkamra elégtelenség
I509 Szívelégtelenség, k.m.n.
I51 Szövődmények és rosszul meghatározott szívbetegségek
I510 Szerzett sövénydefektus
I511 Ínhúrszakadás, m.n.o.
I512 Szemölcsizom szakadás, m.n.o.
I513 Szívüregi thrombosis, m.n.o.
I514 Szívizomgyulladás, k.m.n.
I515 Szívizom-elfajulás
I516 Szív- és érrendszeri betegség, k.m.n.
I517 Szívnagyobbodás
I518 Egyéb rosszul meghatározott szívbetegségek
I519 Szívbetegség k.m.n.
I52 Egyéb szívrendellenességek máshova osztályozott betegségekben
I520 Egyéb szívrendellenességek máshová osztályozott bakteriális betegségekben
I521 Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott fertőző és parazitás betegségekben
I528 Egyéb szívrendellenességek egyéb máshová osztályozott betegségekben
17. Egyéb fejlődési rendellenességgel születettek
Q00 Agyvelőhiány és hasonló fejlődési rendellenességek
Q000 Agyvelőhiány
Q001 Koponya- és gerinchasadék
Q002 Kisagyhiány
Q01 Agyvelősérv (encephalocele)
Q010 Frontális agyvelősérv
Q011 Nasofrontalis agyvelősérv
Q012 Tarkótáji agyvelősérv
Q018 Egyéb helyen lévő agyvelősérv
Q019 Agyvelősérv k.m.n.
Q02 Kisfejűség
Q03 Veleszületett vízfejűség
Q030 A Sylvius-csatorna rendellenességei
Q031 A Magendie- és Luschka-nyílás atresiája
Q038 Egyéb veleszületett agyvelősérv
Q039 Veleszületett vízfejűség k.m.n.
Q04 Az agy egyéb veleszületett rendellenességei
Q040 A kérgestest veleszületett rendellenességei
Q041 A szaglókaréj hiánya
Q042 Előagyhiány
Q043 Az agyvelőállomány csökkenésével járó egyéb állapotok
Q044 Dysplasia septo-optica
Q045 Megalencephalia
Q046 Veleszületett agyi cysták
Q048 Az agy egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
Q049 Az agy k.m.n. veleszületett fejlődési rendellenessége
Q05 Gerinchasadék (spina bifida)
Q050 Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűséggel
Q051 Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűséggel
Q052 Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűséggel
Q053 Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon, vízfejűséggel
Q054 K.m.n. gerinchasadék vízfejűséggel
Q055 Gerinchasadék a nyaki szakaszon, vízfejűség nélkül
Q056 Gerinchasadék a mellkasi szakaszon, vízfejűség nélkül
Q057 Gerinchasadék az ágyéki szakaszon, vízfejűség nélkül
Q058 Gerinchasadék a keresztcsonti szakaszon vízfejűség nélkül
Q059 Gerinchasadék k.m.n.
Q06 A gerincvelő egyéb veleszületett fejlődési rendellenességei
Q060 Gerincvelőhiány
Q061 Gerincvelő hypoplasia és dysplasia
Q062 A gerincvelő hasadéka (diastematomyelia)
Q063 A cauda equina egyéb veleszületett rendellenességei
Q064 Hydromyelia
Q068 A gerincvelő egyéb meghatározott veleszületett rendellenességei
Q069 A gerincvelő veleszületett rendellenessége k.m.n.
Q07 Az idegrendszer egyéb veleszületett rendellenességei
Q070 Arnold-Chiari szindróma
Q078 Az idegrendszer egyéb meghatározott veleszületett fejlődési rendellenességei
Q079 Az idegrendszer k.m.n. veleszületett rendellenességei
Q894 Összenőtt ikrek
Q909 Down-szindróma, k.m.n.
Q913 Edwards-szindróma, k.m.n.
Q917 Patau-szindróma, k.m.n.
Q969 Turner-szindróma, k.m.n.
Q984 Klinefelter-szindróma k.m.n.